Most pedig folytatom. Hogy miért nem folytattam eddig? Annak sok oka van, melyek közül csak a végzetes lustaságomat említeném meg, meg azt, hogy úgy se olvassa senki...A folytatásban szakítani akartam a múltakkal, és a napi eseményekre koncentrálni - viszont most találtam valamit, ami megint csak a múltba visz, mégpedig kicsifiam kiskorába.
Azt mondja egyszer a kis drága (de még milyen drága!) csemetém, mivel nem akartam elengedni nemtomhová, (vagy tanulásra, esetleg némi munkára akartam kényszeríteni?):
Majd nem eszek egy hétig és eltöröm 2 bordámat, aztán megyek a gyermekvédőkhöz, és elmondom, hogy koplaltatsz és bántalmazol!
Picikém - mondtam én - nem kell 2 hétig koplalnod, így is úgy nézel ki, mint aki éhezik, és honnan tudnák, hogy kétszer annyit eszel, mint egy felnőtt, a bordáddal se kell fáradnod, ha már úgyis feljelentesz, legalább legyen miért, eltöröm én neked, ha tovább szemtelenkedsz.
Itt abbamaradt a dolog, nem vertem meg a kis drágát (pedig többször is megérdemelte volna), ő meg nem rohant a gyermekvédőkhöz.
Most meg mit olvasok?
"A tizenegy éves Leon azt mondta, kényszermunkára fogták, az ügyelet munkatársa részletes magyarázatot kért. Olvassa el a beszélgetés teljes szövegét és Leon édesanyjának reakcióját!
"Egy tizenegy éves aacheni fiú a rendőrség segélyvonalát hívta, azt állítva, hogy anyja "kényszermunkára" kötelezte azzal, hogy megkérte: szedje össze maga után a szétdobált papírokat. Az anya elmondta a rendőröknek, hogy fia már hetek óta rendőrséggel fenyegeti őt, miután már többször is panaszkodott rá, hogy házimunkát kell végeznie a nyári szünetben. A beszélgetés nyomatott formában megjelent a helyi újságban:
Rendőrség: Halló, itt rendőrségi segélyvonal!
Gyerek (neve Leon, feszült hangon): Halló! Az anyám kényszermunkát csináltat velem.
Rendőr: Mit csináltat veled az anyád?
Gyerek: Kényszermunkát!
Rendőr: Na ezt egy kicsit jobban el kell magyaráznod! Hány éves is vagy?
Gyerek: Tizenegy. Egész nap dolgoztat.
Rendőr: Mit kell csinálnod? Meséld el!
Gyerek: Itt kell takarítanom, le kell takarítanom a teraszt... Csak takarítok itt, egész nap! Semmi szabadidőm nem maradt!
Rendőr: Tudod te egyáltalán, mi az a kényszermunka?
Gyerek: Ööö, iiigen...
Rendőr: Anyukád hol van?
Gyerek (teljesen elbátortalanodva): Itt áll mellettem.
Rendőr: Akkor add csak ide!
Gyerek: ...jó...
Anyuka: Jó napot! Ne haragudjon, de hetek óta csinálja ezt velem, hogy ez kényszermunka és hogy fel akarja hívni a rendőrséget. Most, amikor fel kellett volna vennie néhány papírfecnit a padlóról, fel akarta hívni Önöket, amit aztán meg is tett. Egész nap csak játszik. És amikor el kéne pakolnia, amit széthordott, az neki már kényszermunka! Mondom magamnak, hagyd csak, hadd hívja fel egyszer tényleg a rendőröket."
Hogy erre mit mondott a rendőr, arról nem ír az újság....
Változnak az idők: Anyám csak lekevert egy nyaklevest, ha visszapofáztunk, és nem tudtunk a rendőrségre telefonálni - egyrészt azért, mert telefon se volt, másrészt azért, mert esetleg a rendőr is lekevert volna egyet, ha találkozunk, mert hülyeségekkel zaklattuk... Az meg csak természetes volt, hogy dolgoztunk a ház körül, a kertben, és kihajtottak bennünket a marhákkal a legelőre, akkor is, ha mást akartunk csinálni...
