Nagyon régi történet, azt hiszem 1969-ben hallottam, továbbadom, ahogy emlékszem. Megkérdezni a mesélőt már nem lehet, maga is visszaköltözött a mesébe...

Kevesen tudják, hogy a Balatonújhelyi Állami Gazdaságban (később Siófoki Állami Gazdaság, majd valami gyümölcstermesztő rt.) működött egy gróf a létező szocializmus idején. Az egész kiterjedt famíliája külföldre távozott, ki 45-ben, ki még előtte, ki 56-ban - ő maradt egyedül. A külföldeket már megjárta, hazavágyott, a külföldön végzett mezőgazdasági iskoláit itt akarta hasznosítani. Úgy gondolta, lehetetlen, hogy ebben az országban ne legyen szükség képzett mezőgazdászra. Tévedett, rá nem volt. Nem annyira a hozzáértés számított akkoriban, hanem a megbízhatóság - hercegek, grófok, burzsoák nem voltak megbízhatók. Nem adta fel. A sokadik jelentkezésére végül felvették a fent említett állami gazdaságba - konyhafőnöknek. Az előző valószínűleg túl sokat lopott, mert igencsak hirtelen szabadultak meg tőle, szükséghelyzet volt, a dolgozókat etetni kellett (akkor még). 

A gróf egyszer meghallotta, hogy új gyümölcsös telepítését határozta el a vezetőség (vagyis ezt parancsolták rájuk a pártbizottságból), lévén akkoriban a gyümölcs, főleg az őszibarack keresett exportcikk. A megbízhatósági alapon kinevezett vezetők mindegyike ódzkodott a feladattól, túl nagynak találták - és ugye nem az eszük és szakértelmük miatt lettek ők vezetők... A helyet kijelölték. A gróf nemigen szólt bele addig a "nagyok dolgába", de most megszólalt. Meg tudná csinálni, de nem ott és nem akkorát. Na persze, mondták ők, hogy túl nagy lesz. Nem akkorát, sokkal nagyobbat - mondta a gróf - és nem ott, hanem vasútállomáshoz közel, és nem árt, ha a központhoz is közel van.

A vezetőség kapott rajta, örültek, hogy nem nekik kell, ha buknak, akkor az osztályellenség bukik, ha sikerül, akkor nekik dicsőség.... A konyha élére gyorsan találtak mást, a grófot pedig megbízták a gyümölcsös telepítésével.

Kijelölte a helyet - tulajdonképpen a központi épületet vette körül a gyümölcsössel, meghagyva némi virágkertészetet, és hozzácsapta még a szomszédos mezőgazdasági területet és legelőt is. 

A gyümölcsöstelepítést lehet úgy kezdeni, hogy oltványokat vásárolnak és elültetik, és lehet úgy, hogy magokat (őszibaracknál mandula, kajszinál szilva)  ültetnek, és 2-3 év múlva beszemzík (oltják, párosítják). A gróf mindkettőt alkalmazta, először oltványokat ültettek, és ugyanakkor megkezdték a magoncok előállítását. 

Nem tudom pontosan, hogy 2, 3, avagy 4 éves korban kell nemes fává alakítani a magoncokat, akit érdekel, nézzen utána. Amikor elkezdtek szemezni (nem egymással, hanem a kis fácska kérge alá illesztettek nemes fáról vágott szemet, vagyis rügyet), az országos norma 1 Ft volt minden megeredt szemért. A mesélő Mesebeli János (nekem az volt, a továbbiakban MJ), egy kötözőnővel együtt naponta 1000 szemzést csinált 1-2 hibával, a havi fizetése 1700 Ft volt, a kötözőnőé valamivel kevesebb. Néhány napi ilyen munka után szép kis összeg üthette volna a markukat, ha országos normával fizetik őket, de meg kellett elégedniük néhány száz forint jutalommal, és tulajdonképpen azért kapták a havi fizetésüket..... A gróf is kapott jutalmat, de az erre szánt keret nagy részét lenyúlta a vezetőség, ugye azok, akik nem mertek belevágni a gyümölcsöstelepítés nagy munkájába....

Ezekután a továbbiakban nem törték össze magukat a kertészek a munkában, még a lázas munka látszatát se akarták kelteni. Ami sürgős volt, azt megcsinálták, de holmi kaszálgatás, kapálgatás.... hát nem féltek ők a munkától, nyugodtan lefeküdtek mellé....

Küldöttség érkezett a gazdaságba minisztériumi és külföldi (a testvéri Szovjetunióból) emberek. A küldöttségek, ellenőrök, látogatók nyáridőben egymásnak adták ott a kilincset, lévén  nagyon közel a Balatonhoz....  Ebéd után megtekintettek a jól induló gyümölcsöst. A kertészek éppen az ebédszünetet toldották meg, nyugodtan heverésztek az árnyékban, mit sem törődve a főnökeik és a messziről jött elvtársak közeledtével. Az igazgató odasúgta a grófnak, hogy rendszabályozza már meg a kertészeit, ne heverésszenek itt ilyen feltűnően dologidőben.

Mire a gróf jó hangosan:

- Disznók! Hiába heverésztek naphosszat, olyan keveset úgy se tudtok dolgozni, hogy a fizetéseket meg ne érdemeljétek! - aztán csak halkan a legközelebb állónak: Azért csináljatok úgy most már, mintha dolgoznátok!

Vidáman indult a munka.