Érdekes dolgai voltak annak a grófnak.
A szocializmus az egyenlőség és a demokrácia (meg egyéb ilyen marhaságok) nagyobb dicsőségére kétféle ebédlő volt abban a gazdaságban: az egyikben a vezetőség és az adminisztrátorok, a másikban a földeken dolgozók táplálkoztak. A gróf mindig a "legénységi" étkezőben ebédelt, a kertészeivel. Még arra is volt gondja, hogy minden nap másik asztalhoz telepedjen. A vezetőségnek azt mondta, hogy így megspórolja a másnapi eligazítást, reggel nem kell magyarázni, csak néhány szóval emlékeztetni az előre megbeszélt feladatokra. A kertészeknek viszont elmondta, hogy az apja mindig szívesen evett együtt a munkásaival, megbecsülte őket, hiszen belőlük élt. Egyébként pedig nagyon is megnézte, hogy kivel ül le egy asztalhoz. Naná, hogy másnap már tudta a vezetőség, hogy őket rangon alulinak tartja a gróf úr. Eredetileg is nekik volt szánva a történet...
A legénységi étkező egyik sarkába csináltatott egy kandallóféleséget bontott téglából és cserépből, oda behordták a száraz ágat, nyesedéket, éghető hulladékot, az volt a melegedő, jó volt körülállni és beszélgetni...
Elmondta azt is a kertészeknek, hogy egyáltalán nem érzi sértve magát, hogy elvették a birtokukat, ha ez több embernek jó, mint mikor még az övék volt, akkor így igazságos. Azt viszont nagyon rosszul csinálják, hogy megsemmisíteni akarják a régi uralkodó osztályt, ahelyett, hogy kihasználnák, ami a fejükben volt, az megmaradt - sok jó szakember tengődik segédmunkásként, mikor jobban hasznára lehetne az országnak.
Az emlékezetes megrendszabályozásnak nem lett következménye, a főnökök jónak látták elfelejteni az egészet. Csupán a gróf dühöngött, mivel "ezek a marhák" - ahogy nemes egyszerűséggel a főnökeit nevezte - odaajándékozták a Svédországból hozott oltókéseket a szovjet elvtársaknak. Azokkal még 10 év használat után is borotválkozni lehetett... "Szóltak volna, vehettem volna itteni vacakokat, az elvtársak úgyis legfeljebb szalonnázásra használják..."
A gróf budapesti lakos volt, itt meghúzta magát egy kis szolgálati szobában, pénteken mindig hazament. Mutogattak is neki az autósok a másik oldalról, hogy nem jó felé megy... dehát ő az egész hetet a Balaton közelében töltötte, ha nem is nagyon ért rá fürödni...
Aztán egy hétfő reggelen helyette egy hír jött a közlekedési balesetről: L.J. 57 éves mezőgazdász a 7-es főközlekedési úton ismeretlen okból elvesztette az uralmat az autója fölött, nagy sebességgel fának ütközött, a helyszínen meghalt.
Akik ismerték, kicsit furcsállták az esetet, mindig óvatosan vezetett, jelszava volt, hogy jobb elkésni, mint soha meg nem érkezni... Azt csak kevesen tudták, hogy előrehaladott rákja volt...
Kertészéknek lejárt a jó világ, többen kiléptek, János is. Azt mondta, hogy kb. másfél év múlva lebukik a vezetőség, akkor visszajön. Aztán megtetszett neki a posta, ahova ideiglenesen távozott, és nem ment vissza. Több volt a fizetés - meg aztán a gróf nélkül nem az igazi... A kandallót is lebontották, olajkályhát raktak be helyette, azt nemigen tudták körülállni, nem is melegített eléggé... Az ágat, nyesedéket, nagyranőtt gazt meg a szabadban égették - ennyi eszük volt az elvtársuraknak akkoriban - most sincs több.
